2009. március 30., hétfő

Vájtfülűek brancsa

Hornby összegyűjtött írásai könyvekről, melyeket egy amerikai irodalmi folyóiratban, a Believer-ben publikált.Több mint két év olvasmányait ismerhetjük meg az író tollából. Eredeti gondolatátvitelein át, az Ő sajátos szórakoztató stílusában azt is nagyon jól fejtegeti, hogy miként vezet egyik könyv a másikhoz. Hornby nagy Arsenal szurkoló és bevallja, hogy focirajongása (és egyéb hátráltató tényezők miatt) gyakran kispadra szorulnak a könyvek. Volt olyan hónap, amikor csak egy könyvet olvasott. Bizony azt sokan elmondhatjuk magunkról, hogy mindig van valami, ami miatt kevesebbet olvasunk, mint szeretnénk.
18 éves koromig rendszeres könyvtárbajáró voltam és nagyapám könyvgyűjteményét is faltam. utána is minden nap könyvtárba jártam, csak éppen nem olvasni - szórakozni, hanem dolgozni.
Változatos, sokféle művet sorakoztatott fel itt az író, viszont a legtöbb könyvet nem adták ki magyarul. Kiírtam egy jópár címet, bár tudom, hogy úgysem fogom elolvasni őket. Nagyon sokáig kellene ahhoz élnem vagy a nap 24 órájában végig olvasnom, hogy minden könyvet végigbetűzzek amit szeretnék.
Többnyire munkába menet, a buszon olvastam ezt a könyvet, remek kikapcsolódás volt naponta arra a 20 percre. Nagyon szeretem Hornbyt, bár kicsit félve vettem a kezembe, nem tudtam mennyire lesz számomra érdekes egy olvasónapló, de nem csalódtam Hornbyban, hozta a szokásos formáját.

Erről eszembe jutott egy másik lista: A Nagy Könyv egy országos felmérés és programsorozat volt Magyarországon 2005-ben, melynek célja az országosan legnépszerűbb regény megválasztása, valamint az olvasás népszerűsítése volt.
Linkek: Wikipédia
Nagykönyv.lap.hu

Nincsenek megjegyzések: