2009. február 21., szombat

Rómeó és Júlia

Még február 7-én láttam a darabot a szolnoki Szigligeti Színházban. Ritkán jutok el színházba, mivel már erre sem telik (piszkos anyagiak, a lakáshitel és a rezsi mellett már nem sok mindenre tudunk költeni, főleg nem művelődésre, szórakozásra). Régebben minden darabot meg tudtam nézni, mivel a munkahelyemen ( a két intézmény jól működő kapcsolata révén) mindig kaptunk ingyenjegyeket a főpróbákra. Most már semmi sincs ingyen. Most is csak azért jutottam bérlethez, mert akié volt, ki nem állhatja a Dósa Mátyást (a Barátok köztben játszotta Tóni szerepét), most ő Rómeó. Én kellemesen csalódtam benne, nyilván nekem is voltak előítéleteim a szappanoperabeli szerepe kapcsán, bár tavaly már a Vörös Pimpernelben is láttam, igaz ott nem főszerepet játszott.
Azt hittem már sok újat nem nyújthat a darab, mivel annyira ismert ez a mű, oly sokszor feldolgozták és már kívülről fújja mindenki a szövegét. De tévedtem. Nagyon élveztem az előadást, különösen, hogy az első sorban ültem. Láttam az izzadságcseppeket az arcokon, a harcjeleneteknél attól féltem, hogy rám esnek a színészek.
A díszlet egyszerű volt, de szép és látványos. A jelmezek csodaszépek, különösen a férfiaké. Színes, aprólékos megmunkálással készültek. Talán a legjobb alakítás Molnár Lászlóé volt, aki Lőrinc barát szerepét játszotta, de kiemelkedő volt Mercutio Barabás Botond előadásában is.
A történeten - annak ellenére, hogy már ezerszer láttam, hallottam - újfent elérzékenyültem. Amióta a kisfiam megszületett minden szomorú jelenetet megkönnyezek. Régen kinevettem anyukámat, hogy milyen szentimentális, most már rám is jellemző ez a tulajdonság.

2009. február 17., kedd

Betegszabi


Kis Pockom ismét beteg lett. Újra hörghurutja van, mint decemberben. A doki azt mondta, 2 hét a gyógyulási idő. Már több mint egy hete elkezdett köhögni, de nem volt olyan vészes és én hülye nem vettem komolyan, bár adtam neki köhögéscsillapítót. Pár napja viszont éjszaka is egyfolytában köhögött és én nagyon megijedtem. Vittem is orvoshoz. Nagyon sípolt a tüdeje. Felírt egy pár orvosságot. Szerencsére egész nap jó kedve van a drágámnak és a köhögése is ritkult. Pénteken meglátjuk mit mond a doki. Remélem gyorsan meggyógyul.

Még mindig Valentin nap


A munkahelyemre is készítettem egy kis szíves dekorációt. 13-án a Könyvtárosok Kórusa lépett fel a Művészeti Szalonban. Az ablakba készítettem mécsestartó lámpásokat (egy újságcikk alapján). Lidl-s papírokból, szalagok és glitter felhasználásával.

2009. február 12., csütörtök

2009. február 8., vasárnap

Régi esküvői meghívó

Ezt a meghívót még az esküvőnkre készítettem. Csak azért teszem fel ide, mert a Scrap.hu oldalon fórumtéma volt és oda nem tudtam beszúrni a képeket.

Bordó karton az alap. Erre ragasztottam a kinyomtatott szöveget, majd a pauszpapírt szaténszalaggal kötöttem az alapkartonhoz. Végül ezüstszínű zseléstollal indát rajzoltam rá.

Ez pedig a köszönőkártya:



2009. február 2., hétfő

Valentin napra


A Valentin napot mi nem igazán ünnepeljük, de nem bírtam, hogy ne készítsek valamit.

A könyvjelzők egy akcióra készültek, mely a munkahelyemen lesz, Valentin napi könyves vakrandi címen, de erről még később bővebben írok. (Reményeim szerint könyvjelző még több lesz és nem csak az én kezem által.)

A szíves kis táska vagy inkább szütyőke filcből készült. Cukorka vagy egy csoki éppen elfér benne.


Az első hó



2009. január 18., vasárnap

HELLO

Új táblát készítettem Pocok ajtajára. Ez most a kedvenc fényképem róla, anyukámnál pancsizik a fürdőkádban.
A műanyag házikót ajándékba kaptam még régen. A baglyos kép Ulrike Franz munkája. Pár éve volt nálunk kiállítása, tőle kaptam egy festményt és egy plakátot, amin sok pici bagoly van. A plakátot a kisfiam ágya fölé raktam és ahogy növögetett a drágám egy szép napon letépte a falról, így most felhasználom a képeket az én képeimhez.
Felhasználtam még az oldalhoz hullámkartont, csipkét és farkasfogat. Két darab régi övcsat díszíti a szalagot, ami akasztóként szolgál.

2009. január 14., szerda

Olvasmányaim

Ismét egy blogos játék jutott el hozzám Rikán keresztül. Köszi szépen.

A szabályok:
1. Írd le annak az 5 könyvnek a címét amiket 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg 5 embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

Az az igazság, hogy a kisfiam születése óta jóval kevesebbet olvasok, mint előtte. Azért igyekszem időt szakítani rá, mivel szerintem ez a legszórakoztatóbb és legpihentetőbb időtöltés, persze csak a scrapbookozás után :-) A mai napig is legszívesebben gyermekirodalmat olvasok, ilyen téren még nem nőttem fel. Imádom a meseregényeket és az ifjúsági műveket. Tavaly októbertől dolgozok újra és a munkám során rengeteg könyvbe beleolvasok és már egy nagyon hosszú listám van, hogy mit szeretnék végigolvasni. Sajnos én is időhiányban szenvedek, mint mindenki más. Azért felsorolok egy pár könyvet, amit tavaly sikerült kiolvasnom:
Cornelia Funke: A tolvajok ura (ifjúsági reg.) és a Sárkánylovasok (meseregény)
Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi
Nógrádi Gábor: Pete Pite
Nick Hornby: Egy fiúról
Agatha Christie könyvei
- a címükre már nem emlékszem. Minden évben olvasok tőle pár könyvet.

És itt egy lista azokról a könyvekről amit a gyerekemnek nap mint nap elolvasok:
Alona Frankel: Bilikönyv
Bálint Ágnes: Mazsola
Berg Judit: Hisztimesék
Finy Petra: Lámpalány meséi
Levinova: Pipacska és Kockapaci kalandjai (vidám matematika)
- igaz, hogy ez még nem neki való, de imádja benne a képeket.

Úgy láttam, hogy már szinte mindenkihez eljutott ez a játék (bár sokan még nem írták meg a listájukat, de előbb utóbb biztos megteszik) ezért én nem küldöm tovább ezt a játékot, de nézem a blogokat és figyelem, hogy mások miket olvasnak.

2009. január 8., csütörtök

2009. január 6., kedd

Hajbavaló gombok


Mivel gyakran hordom lófarokban a hajam, ezekkel a gombokkal fogom kicsit különlegesebbé tenni a frizurámat. Díszesebb hurkos gombokat szedegettem elő és befőttes gumit fűztem át a hurkokon.

2009. január 1., csütörtök

2008. december 27., szombat

Karácsony

Pár kép a karácsonyunkról.



Szokás szerint szinte csak Pocokról készültek képek, hiszen ő a legfontosabb. Sokszor elfelejtettem fotózni.
A 24-ét itthon töltöttük. Délután eljött Éva barátnőm a párjával. Este pedig a legkedvesebb szomszédunkat hívtuk meg hozzánk halvacsorára. A gyerekek csináltak némi felfordulást, de ez megszokott dolog.
A következő nap anyósomékhoz mentünk. Éjszaka végre esett a hó, így tudtunk kicsit szánkózni és "hógolyóembert" építeni. Estére el is olvadt a hó, de legalább az élmény megmaradt.
Másnap anyuéknál voltunk, harmadnap pedig öcséméknél az új lakásukban. Mindenhol hatalmas lakoma várt bennünket.

Ajándékkísérő


2008. december 14., vasárnap

Falidísz

Új játszótér


Végre elkészült a játszótér. A gyerekem nagyon élvezte, csak sajnos már nagyon hideg van, nem sűrűn fogunk lejárni mostanában. (A bicikli az egyik barátjáé, az is tetszett neki.) Több mindent is rakhattak volna ide, de gondolom sosincs elég pénz rá, hogy csúcsszupert csináljanak. A hinta eléggé szűköcske és egyedül alig bírom kivenni belőle, mert beleakad a lába. A homokozó pedig nagyon kicsi. De azért nagyon örülünk, hogy legalább van játszótér és közel van hozzánk.

2008. december 11., csütörtök

Cd-k



Dekupázs technikával készültek. Szalvéta cd-re. Poháralátétnek is használható vagy szalagra ragasztva a falra is akaszthatjuk.

Díszek

Régi képeslapokból és LIDL-s papírból vágtam ki a képeket és ragasztottam kartonra őket. A munkahelyemen fognak díszelegni fenyőgallyakon.

2008. december 10., szerda

Csillagok

Arany színű hullámkarton csillagok, plusz egy fehér karton. A felső csillagokat fehér temperával maszatoltam. Erre került egy LIDL-s hópihés matrica, végül egy nagyon régi szarvasos gomb. Még nem tudom, hogy a fára vagy a falra helyezem őket, majd még kitalálom, de valamilyen akasztó még kell rájuk.

2008. december 5., péntek

Csizma


A csizmán lévő virágok (jojók) ötletét az alábbi könyvből vettem:


(A leírást fénymásoltam, azért fekete-fehér.)

2008. december 3., szerda

Ajtódísz

Az idei ajtódíszünk. Kicsit elüt a megszokottól.
Kartonlapból vágtam ki az alapot, arra tekertem fel piros anyagból kivágott csíkokat. A szélek rojtosak, de direkt akartam ilyenre. A díszek pedig gombok, szalagok, "mütyürök" és egy sütőforma.

2008. december 1., hétfő

Csigafa


Nem saját ötlet, mert ilyen fát már láttam valahol.